A különböző fordulópontok és korszakváltások meghatározó részei mind az életnek, mind a zenetörténetnek. A 20. század elején egymástól független zenei környezetben nevelkedett zeneszerzők közül többen is azt érezték, hogy korukban valami véget ért. Kiutat kellett találniuk a wagneri mamutzenekarok hangzásvilágából, és új köntösbe kellett bújtatni a 19. század zenei retorikáját. Stravinsky volt az első, aki felélesztette a világ ritmusérzékét, mintegy ritmusinjekciót adva az európai zenének. A zene történetében önmagában fordulópontot jelentett Debussy munkássága is. Harmóniái és melódiái szétfeszítették a romantika tonalitását, hangszerelésre vonatkozó új koncepciója pedig egyenesen Webernhez vezetett. A program során elhangzó hegedű-zongora szonátában és az első rapszódiában – melyek kései művei közül valók – mindezek tetten érhetők. A legnagyobb korszakváltónak azonban Bartók Bélát tekinthetjük, akinek a romantikából kivezető útja az addig még érintetlen forrásanyagon, a paraszti kultúrán, a népzenén keresztül vezetett. Mindhárman igazi úttörők voltak, akik a hagyományokból, kulturális tradíciókból és nem utolsó sorban egymás munkásságából táplálkozva, új alapokra helyezték az európai zenetörténetet.