2024. május 7. 19.30-22.00
Nagyterem
A zenekar mesterei
Takács-Nagy Gábor és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara A Zeneakadémia saját szervezésű programja
Beethoven IX. 200
Szereplőváltozás
Beethoven: 9. (d-moll) szimfónia, op. 125
Miksch Adrienn (szoprán), Meláth Andrea (alt), Lucian Corchis (tenor), Kovács István (basszus)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Takács-Nagy Gábor
Beethoven 9. szimfóniája 1824-ben készült el, azaz 2024-ben éppen kétszáz éves. Nemcsak szerzőjének egyik legjelentősebb kompozíciója, életművének betetőzése, hanem az európai klasszikus zene egyik legismertebb alkotása. A nyugati zenetörténetben elsőként itt szerepel egy szimfóniában – az eredendően instrumentális műfajban – énekhang: Beethoven az utolsó tételében Friedrich Schiller „Óda az Örömhöz” című versét zenésítette meg, így a szimfonikus zenekarhoz kórus és vokális szólisták is társulnak. A mű a testvériség és az emberiség egységének eszméjét hirdeti, így a béke és a szabadság szimbólumává vált. Az elmúlt két évszázadban számos fontos történelmi pillanatban hangzott fel (többek között a berlini fal lebontásakor); ezúttal a legújabb muzsikus generáció előadásában hallhatjuk. A koncertet Takács-Nagy Gábor Kossuth-díjas hegedűművész és karmester vezényli.
Felhívjuk figyelmüket, hogy betegség miatt Pasztircsák Polina helyett Miksch Adrienn lesz a hangverseny szoprán szólistája.
Vásároljon jegyet egyszerre több saját szervezésű hangversenyünkre!
- 2 koncertre 10% engedményt,
- 3 koncertre 15% engedményt,
- 4 vagy több koncertre 20% engedményt adunk a vásárlás végösszegéből.
Rendező:
Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyár:
4 900, 6 200, 7 500, 8 900 Ft
Sorozat:
A sorozat további eseményei:
2024.
10. 22
19:30
19:30
2024.
11. 14
19:30
19:30
A zenekar mesterei
Kelemen Barnabás és a Zeneakadémia Vonószenekara
Nagyterem
MűsorváltozásSzereplőváltozás