2024. február 11. 11.00-17.00
Zeneakadémia főépület
A tehetség kötelez
A tehetség napja A Zeneakadémia saját szervezésű programja
Öt évvel ezelőtt rendezte meg a Zeneakadémia először A tehetség napja címmel azt az egynapos programot, amelynek célja, hogy a közönség betekinthessen „a kulisszák mögé”, képet kaphasson arról, hogyan is zajlanak az egyetem hétköznapjai, a tanórák, illetve sok esetben először találkozhasson azokkal a fiatal tehetségekkel, akik pár év múlva talán a zenei élet új csillagai lesznek. A tehetség nemcsak titokzatosságot és kiváltságosságot kölcsönöz annak, aki rendelkezik vele, de egyúttal fegyelmet is követel tőle. Mibenlétét régóta kutatják filozófusok, esztéták, pedagógusok és újabban neurológusok is. A nyílt nap abba a titokba avatja be az érdeklődőket, miként lehet a rendkívüli adottságokat a lehető legsokoldalúbban, legpontosabban és legértékesebben érvényre juttatni.
11.00, Solti terem
A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar I.
J. S. Bach: f-moll zongoraverseny, BWV 1056
Honoka Amano (zongora, szólistaképzés)
Wagenseil: Esz-dúr harsonaverseny
Gulyás Buda (harsona, BA II.), Dénes András (harsona, BA III.)
C. Ph. E. Bach: A-dúr csellóverseny, Wq 172
Forgó Boglárka (cselló, BA III.), Hagiwara Izumi (cselló, BA III.), Rátkay Áron (cselló, BA II.)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Várdai István, koncertmester: Tfirst Péter)
Műsorvezető: Kéri-Nagy Petra (muzikológia, MA I.)
__________
12.00, I. előadóterem
Bemutatkozik az elektronikus zenei médiaművészet szakirány
Hangséta – laptopzenekarra:
Szászi Petra (alkalmazott zeneszerzés, MA I.), Szende Natalie (elektronikus zenei médiaművészet, BA I.), Tóth Zselyke (elektronikus zenei médiaművészet, BA I.), Vajda Vendel (elektronikus zenei médiaművészet, BA I.)
A hallgatók szabadtéri és közösségi terek hangfelvételeiből, „talált” hangokból alkottak rövid kompozíciókat. Az elkészült hangtájakat laptopzenekar adja elő, melynek tagjai élőben formálják zenei egésszé az egyes rétegeket.
Vokál-kontroll – élő improvizáció:
Cséffán Dávid Ruben (elektronikus zenei médiaművészet, BA III.)
A szerző-előadó saját hangját használja alapanyagként, melyet élőben rögzít, átalakít és szintetizátor vezérlésére használ. Az improvizáció tanulmány a diplomakoncertjére készülő művéhez.
__________
12.00, X. terem
Versenygyőztesek I.
Csongár Márton klarinétkoncertje
A 2023. októberi Mercadante Nemzetközi Klarinétverseny II. díjasa
Kovács: Hommage à J. S. Bach
Debussy: 1. rapszódia
Kovács: Hommage à C. Debussy
Vajda Gergely: Fényárnyék-remegés
Csongár Márton (klarinét, RTK)
Közreműködik: Szaniszló Attila (zongora)
__________
12.00, Kupolaterem
Bemutatkozik a Népzene Tanszék
I. Felső-Tisza vidéki magyar népzene (hallgató, csendes, csárdás és friss)
II. Kelet-felvidéki magyar és cigány dallamok Potta Géza repertoárjából
A két összeállításban az éneket a kistájra jellemző, cimbalommal kiegészített vonósbanda kíséri. Az első műsorszámban nyírségi és szatmári népi dallamok szerepelnek, főképpen a régi stílusúak közül. Ezt követően az abaújszinai Potta Géza prímás és zenekarának játéka nyomán hallgató, györkei verbunk, magyarbődi csárdások és cigány frissek hallhatók.
Albert Anna Leona (ének, OT III.), Juhász András (hegedű, OT II.), Szilágyi Szabolcs (hegedű, OT V.), Gólya Péter (brácsa, OT VI.), Rostás Áron (cimbalom, OT II.), Valjer András (bőgő, OT IV.)
Betanította és bevezeti: Árendás Péter
III. Dudamuzsika
Szikora János Palásti Palóc dudás repertoárjából hallgató, csárdás és friss
Mokos Csongor (duda, OT II.)
Betanította és bevezeti: Istvánfi Balázs
IV. Kalotaszegi dallamok Nonika Miklós repertoárja alapján
Kalotaszegi hajnali és keserves a bánffyhunyadi Varga Ferenc “Csipás” repertoárjából
Czeilinger Izabella (ének, OT II.), Biszak Bence (hegedű, OT II.), Horváth Tünde (hegedű, OT II.), Dudás Eszter (háromhúros kontra, OT II.), Bernáth Ádám (bőgő, OT I. )
Betanította és bevezeti: Mihó Attila
V. Moldvai dallamok
Moldvai dallamok szabad feldolgozásban és rendhagyó hangszerelésben
Jagamas János moldvai népzenei gyűjtése alapján – De stiam de mica…
Bertalan Flóra (ének, OT III.), Esztergomi Katinka (ének, OT I.), Kovács Dóra (koboz, OT IV.), Szakács Veronika (furulya, OT I.), Horváth Zalán (furulya, OT III.), Juhász András (hegedű, OT II.), Korsós Kinga (ének, OT III.)
Kallós Zoltán moldvai népzenei gyűjtése alapján – Este lett a leányságnak…
Nagy András (cimbalom, OT III.), Blaskó Norbert (hegedű, OT V.), Juhász Gábor (népi bőgő, OT III.), Avas Bendegúz (népi klarinét, OT VI.), Kovács Dóra (koboz, OT IV.), Bauer Krisztina (ének, OT IV.)
Betanította és bevezeti: Eredics Benjámin
VI. Délszláv népzene
Újonnan alakult kamarazenei formációk előadása, a Vujicsics és Söndörgő együttes népzenei feldolgozásai alapján
Vujicsics Tihamér pomázi szerb népzenei gyüjtése alapján – Da je višnja
Lászlófi Radna (tambura, OT III.), Töreky Borbála (citera, OT III.), Czeilinger Izabella (ének, OT II.), Csernák Attila (bőgő, OT I.), Ökrös Dániel (brácstambura, OT III.)
Vujicsics Tihamér pécsudvardi délszláv népzenei gyűjtése alapján – Dere…
Pirbus Virág (hegedű, OT V.), Takács Borbála (hegedű, OT IV.), Radis Afrodité (ének, OT II.), Lisztóczki Péter (harmonika, OT I.), Biszak Bence (hegedű, OT II.), Csernák Attila (prímtambura, OT I.), Böröcz Ákos (bőgő, OT III.), Nagy Gergő (cimbalom, OT II.)
Betanította és bevezeti: Eredics Benjámin
__________
12.30, XXIII. terem
Klarinétóra Pálfi Csabával
Pálfi Csaba, a Zeneakadémia Fúvós Tanszékének klarinéttanára a nyilvános órán Puklics Kincső BA I. és Lakatos Béla BA II. éves növendékeivel vezeti be a közönséget a klarinétoktatás műhelytitkaiba.
Közreműködik: Dani Imre (zongora)
__________
13.00, X. terem
Versenygyőztesek II.
Rozsonits Ildikó zongorakoncertje
A 6. Weimari Liszt Ferenc Nemzetközi Ifjúsági Zongoraverseny 3. helyezettje és különdíjasa a Ligeti-etűd legjobb előadásáért
Liszt: Zarándokévek, Második év: Itália » 7. Dante-szonáta
Rozsonits Ildikó (zongora, RTK)
__________
13.30, Solti terem
A Zeneakadémia tehetségei és a Liszt Ferenc Kamarazenekar II.
Vivaldi: D-dúr gitárverseny, RV 93
Gyárfás Balázs (gitár, BA III.)
J. S. Bach: A-dúr zongoraverseny, BWV 1055
Orsovai Endre (zongora, MA II.)
Andreas N. Tarkmann: 2. (d-moll) klarinétverseny Vivaldi nyomán („La Fenice”)
Zsupos József (klarinét, BA II.)
Liszt Ferenc Kamarazenekar (művészeti vezető: Várdai István, koncertmester: Tfirst Péter)
Műsorvezető: Kéri-Nagy Petra (muzikológia, MA I.)
__________
14.30, I. előadóterem
Zenetudományi előadás
Zenekedvelőnők a bécsi klasszicizmus idején
Az 1700-as évek második felében rendkívül népszerűvé vált az amatőr, házi zenélés a magasabb társadalmi rétegekben. Különösen a hölgyeket buzdították arra, hogy zenei tevékenységet folytassanak, az ugyanis a műveltséget, jólneveltséget jelképezte. Vajon min és mit játszottak otthon a hölgyek Haydn és Mozart korában? Egyáltalán milyen információk állnak erről rendelkezésünkre? Ezeket a kérdéseket járja körül a Zenetudományi Tanszék hallgatója előadásában.
Németh Kira (muzikológia, MA II.)
__________
14.30, X. terem
Versenygyőztesek III.
Rácz Mihály trombitakoncertje
Az Országos Varasdy Frigyes Trombitaverseny 1. díjasa
Albinoni: F-dúr szonáta, op. 6/5 » 2. Allegro, 4. Allegro (Tyimofej Doksitzer átirata C-dúrban)
Böhme: f-moll trombitaverseny, op. 18 » 2. Andante religioso, 3. Allegretto – Rondo. Allegro scherzando
Bartók: Román népi táncok
Goedicke: Koncertetűd, op. 49
Rácz Mihály (trombita, BA I.)
Közreműködik: Szabó Teréz (zongora)
__________
14.30, Kupolaterem
A Zeneakadémia szaxofonegyüttese
J. S. Bach: d-moll toccata és fúga, BWV 565 (Nigel Wood átirata)
Savari: Szeptett
Ravel: Couperin sírja » 1. Prélude, 4. Rigaudon (Jacques Larocque átirata)
Tóth Péter: Balkán expressz (Seleljo Erzsébet átirata)
Ficsura Martin (szaxofon, MA II.), Katona Szilárd (szaxofon, TMA), Pusomi Viktória (szaxofon, MA I.), Beatriz Garcia Cueva (szaxofon, Erasmus), Bakó Noémi (szaxofon, BA II.), Xulun Ai (szaxofon, BA II.), Lajkó Levente (szaxofon, BA II.)
Tanárok: Seleljo Erzsébet és Nagy Viktor
__________
15.00, Nagyterem
Orgonabemutató
Szabó Balázs, az orgona szakirány professzora bemutatja a Zeneakadémia Voit-orgonáját. Közreműködnek a tanszak hallgatói a legjobb vizsgaprodukcióikkal.
Durufé: Prelúdium és fúga Alain nevére, op. 7
Werner Lilla Anna (orgona)
Eben: Vasárnapi zene » 4. Finale
Bursics András (orgona)
Liszt: Les Préludes – szimfonikus költemény (orgonaátirat)
Werner Lilla Anna, Bursics András (orgona)
__________
15.00, XXIII. terem
Brácsaóra Bársony Péterrel
Bársony Péter, a mélyhegedű tanszéki csoport vezetője Koppán Kata növendéke közreműködésével nyilvános órán ad betekintést az egyetemi brácsaoktatás műhelytitkaiba.
Közreműködik: Homor Zsuzsanna (zongora)
__________
15.30, X. terem
A Rendkívüli Tehetségek Képzőjének vonós koncertje
A Rendkívüli Tehetségek Képzőjében olyan kiemelkedő kvalitású fiatal muzsikusnövendékek tanulnak, akik még általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják, de a zenei képzést emellett a legmagasabb szinten kapják meg a Zeneakadémia mestereitől.
Schumann: Fantáziadarabok, op. 73
Schmalzl Ella (cselló)
Közreműködik: Dani Imre (zongora)
Schumann: Adagio és allegro, op. 70
Jin Seok Jeong (cselló)
Közreműködik: Dani Imre (zongora)
Kreisler: Recitativo és scherzo-caprice, op. 6
Sas Veronika (hegedű)
Sibelius: d-moll hegedűverseny, op. 47 » 1. Allegro moderato
Duru Önhon (hegedű)
Közreműködik: Kovalszki Mária (zongora)
Dvořák: a-moll hegedűverseny, op. 53 » 1. Allegro ma non troppo
Daria Yarova (hegedű)
Közreműködik: Kovalszki Mária (zongora)
__________
16.00, Kupolaterem
Bemutatkozik a Jazz Tanszék
Jazz-standardek
Gergely Edvárd (szaxofon, MA I.), Vörös Zsolt (bőgő, OT II.), Kapolcsi-Szabó Levente (zongora, MA II.)
__________
16.00, Solti terem
Bemutatkozik az Ének Tanszék
Dowland: Come again
Dowland: Flow, my tears
Purcell: Dido és Aeneas » részletek
J. S. Bach: „Großer Herr, o starker König” – ária a Karácsonyi oratórium első részéből
J. S. Bach: „Ach! wann wird die Zeit erscheinen?” – tercett a Karácsonyi oratórium ötödik részéből
Mozart: „Andrò ramingo e solo” – kvartett az Idomeneo című opera harmadik felvonásából
Mozart: „Hm! Hm! Hm!” – kvintett A varázsfuvola című opera első felvonásából
Donizetti: „Caro Elisir! sei mio!” – Adina és Nemorino duettje a Szerelmi bájital című opera első felvonásából
Donizetti: „Una furtiva lagrima” – Nemorino románca a Szerelmi bájital című opera második felvonásából
Saint-Saëns: „Tecum principium” – tercett a Karácsonyi oratóriumból
Mozart: „Riconosci in questo amplesso” – szextett a Figaro házassága című opera harmadik felvonásából
Balogh Luca, Nemes Barbara, Szugyitzky Csenge, Tőkés Mária, Vámos Emma, Gógh Laura, Szikora Adél, Veleczki Ramona, Dolhai Luca, Szőke Diána, Ortan Vivienne, Baján Zsuzsanna, Kovács Júlia, Híves Boglárka, Csák Ádám, Havas-Horváth László, Tóth-Feyel Dániel, Döbörhegyi Mihály, Szálkai Ádám, Szabó Ágoston, Papp Balázs, Miroslav Mehandzhiev (ének)
Közreműködik: Rátkay Áron (cselló), Vavrinecz András (hegedű), Nagy Sándor (trombita), Prapa Titanilla (hárfa), Gyárfás Balázs, Bogdányi Roland (gitár)
A műsort betanította valamint csembalón és zongorán közreműködik: Dallos Erika
Főtárgytanárok: Meláth Andrea, Kertesi Ingrid, Iván Ildikó, Halmai Katalin, Váradi Zita, Fried Péter, Bretz Gábor
__________
Napijegy: 1 500 Ft. Jegyek a helyszínen korlátozott számban még elérhetők!
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Jegyár:
Napijegy ára: 1 500 Ft