Bár Schubert első triókísérletének, a mindössze 28-as jegyzékszámú, zongorára, hegedűre és csellóra komponált B-dúr szonátatételnek a megszületését szívesen kötik össze magánéleti eseményekkel – a tizenöt éves zeneszerző mutálásával, ami a bécsi császári kápolna kórusában betöltött helye elvesztésével járt, vagy anyja halálával –, az igazság voltaképpen sokkal egyszerűbb: Schubert gyerekkorától érdeklődött minden, a 19. század elején népszerű zenei forma iránt, és meglehetősen korán ki is próbálta magát valamennyi számára elérhető műfajban (sőt, igazság szerint a részben elérhetetlenekben is, ahogyan arról számos operakísérlete tanúskodik). A kamarazenei alkotások éppúgy végigkísérték rövid pályafutását, mint az életében javarészt eljátszatlanul maradt szimfonikus művei. Az Összkiadás-sorozat harmadik koncertjének műsora bepillantást enged abba, ahogyan az első, még félbehagyott próbálkozásból 1816 tavaszán kinőttek Schubert első, már jellegzetesen egyedi hangvételű hegedű-zongora szonátái.