A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten.

Liszt Augusz Antalnak

Jegyinformációk

A Zeneakadémia koncertjeire honlapunkon keresztül online vagy jegypénztárunkban személyesen tud jegyet váltani.

Az online vásárlásról lejjebb talál bővebb információt.

 

Jegypénztár

Ha személyesen kíván jegyet váltani, látogasson el a Zeneakadémia Koncertközpont jegypénztárába, amely a Zeneakadémia épületében (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.), a főbejárat mellett található.

Jegypénztárunk a Zeneakadémia épületében minden nap 14–18 óra között, előadásnapokon a koncert első szünetének végéig tart nyitva. Délelőtti előadások és épületlátogatások esetén a pénztár a meghirdetett kezdési időpont előtt fél órával nyit ki.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a jegypénztár pénteken (június 21-én) technikai okok miatt csak 18 órakor nyit!

A jegypénztárban a Zeneakadémián megrendezésre kerülő összes koncertre váltható jegy, függetlenül attól, hogy ki a koncert rendezője. Ugyancsak megvásárolhatja jegyét itt más helyszíneken rendezett koncertekre is, ezekről a helyszínen adnak kollégáink tájékoztatást.

Készpénzt és bankkártyát egyaránt elfogadunk, de a jegypénztárban lebonyolított vásárlás során az OTP SZÉP kártyás szolgáltatás sajnos nem vehető igénybe. Ha számlát kér vásárlásáról, kérjük, azt a vásárlást megelőzően jelezze kollégáinknak.

A jegypénztár elérhetőségei:
zeneakademia[kukac]interticket.hu; +36 1 321 06 90 (kollégáinknak nem áll módjukban visszahívást kezdeményezni)

A Zeneakadémia közönségkapcsolati irodája:
kozonsegkapcsolat[kukac]zeneakademia.hu

 

Zeneakadémia Ajándékkártya

2023. december 1-től újra vásárolható Zeneakadémia Ajándékkártya, mind a jegypénztárban, mind a Zeneakadémia honlapján. A megvásárolt ajándékkártyák a vásárlástól számított egy évig érvényesek. A Zeneakadémia Ajándékkártyájával a feltöltött összeg erejéig tetszőleges számú alkalommal váltható jegy a Zeneakadémia Koncertközpont saját rendezésű programjaira.

 

A Zeneakadémia Koncertközpont által rendezett hangversenyekre szóló kedvezmények

A Zeneakadémia Koncertközpont különböző kedvezményeket kínál látogatóinak az általa rendezett koncertekre.  Honlapunkon és kiadványainkban a cím mellett található líra szimbólummal jelöljük ezeket a koncerteket. Saját rendezésű programjaink listáját itt találja.

Líra jel nélküli koncerteknél a szervező a Zeneakadémia adott termét bérlő zenekar vagy előadóművész.  Jegyinformáció és tájékoztatás a szolgáltatásokról külső szervezőktől érhető el. Kérjük, ilyen esetekben mindig az adott koncert szervezőjének honlapján szíveskedjenek tájékozódni.

 

  1. Diákjegy: 
    Érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok 500 Ft-os áron válthatnak belépőt az összes koncertre, függetlenül attól, hogy annak ki a rendezője. A diákjegyek a Nagyterem II. emeleti karzatára, ill. a Solti terem kijelölt helyeire érvényesek. A Zeneakadémia Koncertközpont saját koncertjein a látogatottságtól függően más helyekre is kiad diákjegyet.

  2. Sorozatkedvezmény a Zeneakadémia saját szervezésű koncertjeire:
    10% – két különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén
    15% – három különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén
    20% – négy vagy több különböző koncertre szóló jegy egyidejű vásárlása esetén 

  3. Zeneakadémia Extra
    A Zeneakadémia Extra a Zeneakadémia Koncertközpont hűségprogramja. Az erre feliratkozók rendszeres tájékoztatást kapnak hírlevélben programjainkról, tervünk szerint később személyre szabott ajánlatokkal is megkeressük látogatóinkat. A Zeneakadémia Extra programra feliratkozók 5% kedvezményt kapnak minden vásárlásukkor, és a sorozatkedvezményt is igénybe vehetik.

  4. Fogyatékossággal élők kedvezménye
    A Nagyteremben két hely áll rendelkezésre a kerekesszékkel és/vagy segítőkutyával érkezők számára. A Zeneakadémia saját szervezésű koncertjeire érvényes kedvezmény mértéke az adott koncertre szóló jegy árának 90%-a fogyatékossággal élők számára, 60% kísérőjük számára.

  5. Csoportkísérő kedvezménye
    Diákcsoport látogatásakor a csoportot kísérő tanár vagy szülő térítésmentes jegyet igényelhet a Zeneakadémia saját szervezésű koncertjeire. A csoport legalább 10 fő együttes látogatását jelenti. 20 fős csoport létszám fölött 2 db kísérőjegy váltható.

 

Online jegyvásárlás

A leggyorsabb és legkényelmesebb jegyváltási mód az online vásárlás, amely honlapunkról érhető el. A koncertlistában a „jegy” ikonra kattintva, az egyes hangversenyek programoldalának megnyitásakor pedig a koncert leírása alatt található „online jegyvásárlás” felületre kattintva navigáljuk át Önt a jegyvásárlási felületre. Az itt látható jegytérképen vigye a kurzort a kívánt ülőhely fölé, ekkor jelenik meg a jegy pontos vételi ára. Amennyiben a kiválasztott helyet megfelelőnek találja, kattintson a székre, így megtörténik a jegyfoglalás. Miután befejezte a foglalást, kattintson a „kosárhoz” gombra, ezután egy újabb felületen jelenik meg az összesítés, és ezen a felületen válthatja be online utalványát is. Amennyiben elfogadta az itt látottakat, válassza ki a „tovább a vevő adataihoz” gombot, és adja meg a jegyvásárláshoz szükséges adatait a következő oldalon. Ha minden szükséges információt kitöltött, megtörténik a jegyvásárlás. Amennyiben honlapunkon keresztül vásárol jegyet saját szervezésű koncertjeinkre, akkor nincs ún. kényelmi díj, számlája pedig automatikusan generálódik, és elküldjük az Ön email címére.

Saját szervezésű koncertjeinkre szóló jegyek online vásárlásához már OTP SZÉP kártya is használható. A kiválasztott jegy(ek) kosárba tétele után a rendszer a fizetési módok között az OTP SZÉP kártyás fizetést is felajánlja, ennek kiválasztása után átirányít az OTP bank felületére, amelyen a kártya adatainak megadásával befejezhető a tranzakció. Egy tranzakción belül csak egyféle módon lehetséges fizetni, tehát vagy OTP Szép kártyával, vagy bankkártyával.