„Nagyon kényes szövet Mozart zenéje”

Összhang – szerzővel és zeneművel. Mi jut erről eszébe?

Számomra az Összhang egyensúlyt jelent. Ahhoz, hogy előadóként jól érezzem magam, fontos meghatároznom, mit szeretnék megtalálni egy műben, és azt mennyire tudom összeegyeztetni a saját előadói habitusommal. Úgy látom, a mai individualista világban sokkal inkább előtérbe kerül az előadók egyénisége, a művek és a szerző szolgálata kevésbé divatos.

Természetesen ez alól van néhány kivétel, Mozart-darabok előadásánál például elengedhetetlen a klasszikus stílus beható ismerete. De ezzel óvatosan kell bánni: lehetünk akármilyen képzett zenetudósok, sosem tudhatjuk pontosan, hogyan játszottak egy zeneművet a szerző korában. Nem is hiszem, hogy korunk muzsikusainak kizárólag az akkori attitűdöket kellene követniük. Nem lehet visszaforgatni az idő kerekét, nem tagadhatjuk le a mögöttünk álló 20. századi repertoárt, ezzel a tudással és tapasztalattal kell Mozartot játszanunk.

Miben látja a kortárs előadóművészet lényegét? Ezek szerint nem abban, ahogy az elmúlt korokhoz viszonyul?

Azt gondolom, hogy az alkotásokban található érzelmi és intellektuális tartalom emberi történeteket fejez ki. Sokat változtunk Mozart korához képest, de alapvető problémáink, drámáink, érzéseink ugyanazok, és éppen ezekre gyakorol hatást a zene. A csúcspontok, a mélypontok elérése, megtalálása az előadóművészi koncepció alapja.

 

Egy 2016-ban készült interjújában sorskísértésnek, szinte lehetetlen vállalkozásnak nevezte Mozart versenyműveinek előadását. Mire alapozta ezt a kijelentését az a zenész, akit ma Mozart egyik legfőbb magyarországi interpretátorának tartanak?

Nem is tudtam, hogy így emlegetnek!  Három éve adtam elő Mozart összes versenyművét az Új Magyar Kamarazenekarral a pécsi Kodály Központban, a két koncertről felvétel is készült. A kérdésben említett kifejezéseket ezzel az együttműködéssel kapcsolatban használtam.  Nem szokás manapság koncerteket CD-re venni, ezzel szemben én kifejezetten szeretem a kihívást, ha úgy készülhetek egy fellépésre, hogy abból felvétel készül. Feszített próbarenddel hoztuk össze a két hangversenyt, erre céloztam akkor, amikor Mozart concertóit „lehetetlen küldetésként” aposztrofáltam. Mozartot előadni mindenképpen kihívás, hiszen nála nincsenek gyenge pontok. Egyszerű alapanyagból építkezik, ugyanakkor zseniálisan keveri a témákat, virtuóz módon teszi láthatatlanná a melódiák kapcsolódását. Az akkori szerzők szigorú keretrendszer szerint komponáltak, de Mozart, mindezt meghaladva, rendkívül kreatívan tudta keverni a dallamokat: az ember nem is veszi észre, hogy ami eddig kísérőanyag volt, abból téma lett. Nagyon kényes szövet Mozart zenéje, és azt gondolom, hogy ilyen kevés idő alatt ekkora mennyiséget eljátszani tényleg reménytelennek tűnik, úgy gondolom, az egész zenei repertoárban nincs ehhez fogható kihívás.

Harmincéves pályafutásán végigtekintve hogyan látja: hol kezdődött a személyes kapcsolata Mozarttal, és hogyan alakult a későbbiekben?

Mint minden szerzővel, Mozarttal is gyermekként ismerkedtem meg. Viszonylag fiatalon megtanultam az A- és G-dúr hegedűversenyeket, amelyek technikailag ugyan könnyebbnek számítanak, de olyan szintű hangszeres tudást, hangképzést, intonációs technikákat igényelnek, mint mondjuk egy Sibelius-versenymű. A karrierem során világossá vált, hogy Mozart tényleges megértéséhez ismernem kell az opera irodalmát is. Nem a hegedűversenyek a legjelentősebb darabjai, hiszen az operákat semmi sem tudja felülmúlni. Ám hegedűművészként erre nem gondolhatok, a színpadon félre kell tennem az előbbi hierarchiát.

 

Ki tudna emelni az életéből egy konkrét „Mozart-élményt”, amikor jobban megértette a szerzőt?

Emlékszem, számomra különleges pillanat volt, amikor édesanyám elvitt egy Varázsfuvola-előadásra, amelyhez nem voltam eléggé érett, még nem értettem a szimbolikáját. Mint a nagy regények esetében, itt sem mindig az első találkozás számít a szerzővel, fontos az a későbbi időszak, amikor megértünk belőle valamit, és elkezdjük a megfelelő kérdéseket feltenni a művel kapcsolatban. Nekem a CD-felvétel nagyon komoly „Mozart-élmény” volt, máshogy érzékeltem őt azután, hogy több oldalát, fejlődési útját is felfedeztem a sorozat által.

Előadóként mennyire tartja fontosnak, hogy azonosuljon a bemutatott szerzemények mögött álló alkotóval? Mennyire érzi magáénak Mozart személyét, zeneiségét?

Sokszor az ember a saját lelkével sincs tisztában, más bőrébe bújni végképp lehetetlen feladat! Véleményem szerint egy zene nem tükrözi minden esetben a szerző lelkiállapotát. Számtalan példa van arra, mennyire eltérő élethelyzetekben születnek remekművek. Két külön kérdés, hogy mennyire tudok azonosulni a szerző művészi és emberi oldalával. A színpadon a saját asszociációimat keresem, amelyeken keresztül létrejön a teljes átélés. Ez akkor sikerülhet, ha nem tervezek előre, hanem hagyom, hogy a zene vigyen érzelmi síkokra. Nem az a kérdés, hogy könnyű vagy nehéz eljátszani valamit, hanem hogy teljes odaadással tudom-e bemutatni az adott muzsikát.

Egy zenemű előadása olyan absztrakt feladat, hogy kívülről nehéz beleélnie magát másnak. A komponálás még elvontabb folyamat, hangszeres előadóként csodáljuk a zeneszerzőket, keresve, honnan jöhet az ihletük. Mozartnál is szinte felfoghatatlan, hogy jutott eszébe mindaz, amit leírt.

Ön szerint mi adja meg az összhangot Mozart zenéjében, melyek azok a kulcsfontosságú elemek, amelyek meghatározzák a stílusát?

Nincsenek trükkök vagy egy bizonyos hozzáállás, ami erre a kérdésre segít válaszolni, hiszen minden zenész a saját koncepciójával megy fel a színpadra. Véleményem szerint Mozartnál a legfontosabb, hogy az általa megálmodott karaktereket határozottan, pregnánsan különítsük el egymástól, és kontrasztot teremtsünk. Annál fájdalmasabb nincs, mint egy szürke árnyalatokban eljátszott Mozart-mű, ez a mű halála. De egyéni döntés, ki mit érez soknak, hangsúlyosnak. Nem lehet igazán megfogalmazni, hogyan kell pontosan eljátszani Mozartot. Azt mindenképpen kiemelném, hogy az operajellegnek ki kell tűnnie egy versenyműben is, és észre kell venni azokat a nem triviális megoldásokat, amelyek megkülönböztetik Mozartot egy másik, korabeli szerzőtől. Ha ezeket az összetevőket megtaláljuk, már tudunk újat mutatni a közönségnek.

Ha Mozarttal egy időben élnének, vajon milyen kapcsolatban lennének? Írna-e a mester az Ön számára versenyművet?

Biztosan elmennék vele kaszinóba, és ott rábeszélném arra, hogy komponáljon nekem hegedűversenyt. Ő valószínűleg magasra tenné a lécet, jó nehéz darabot írna. Arra a pillanatra egyébként nagyon kíváncsi lennék, amikor éppen kottára veti, amit gondol. Arra a körülbelül húsz percre. Megnézném, milyen állapotban van akkor, mi történik a fejében, lehet-e hozzá szólni. Nagyon kíváncsian figyelném, előkerül-e olyankor egy másik Mozart, akit mi kevésbé ismerünk.

Unger Anna