A képzés az Akadémián igen nehéz, időnként igen kemény volt: aki végigcsinálta, igazi zenészként került ki onnan.

Solti György
Rádiós estek a Zeneakadémián

2023. december 14. 19.00-21.00

Solti terem

Rádiós estek a Zeneakadémián

Évfordulók 2023 – Rahmanyinov összes dala 3.

Rahmanyinov-dalok

Subedi Anna, Csordás Klára, Megyesi Schwartz Lúcia, Jőrös Andrea, Szenthelyi Krisztián (ének)
Mocsári Károly (zongora)

Rahmanyinov szerzeményeinek jelentős hányadát vokális művei teszik ki, ezen belül csak a dalai több órányi anyagot jelentenek. Remek betekintést nyerhetünk általuk a szerző életművébe, hiszen szinte folyamatosan komponált dalokat, egészen addig, amíg végleg Amerikába költözött. Zongoradarabjaiban, zenekari műveiben rendszeresen visszaköszön valamelyik dalának harmóniafűzése, ritmizálása, bár maga a dallam sosem jelenik meg konkrétan, mint az más szerzőknél általában jellemző. A Rahmanyinov-dalok között nem kevés a Vocalise-hez (op. 34) hasonló, a szó jó értelmében slágergyanús alkotás. Dalai mégsem lettek annyira népszerűek, mint zongoradarabjai, aminek egyszerű oka az lehet, hogy a dalkíséretek jelentős része semmivel sem marad el a prelűdök vagy etűdök magas szintű zongoratechnikai követelményeitől, és emiatt a zongoristák inkább a szóló zongoradarabokat tűzik műsorukra. Ezzel azonban megfosztják önmagukat és a közönséget is több tucatnyi zenei gyöngyszemtől, melyek már Rahmanyinov korában is nagy hatással voltak a 20. század más szerzőire, többek között Debussyre és Ravelre is. A háromrészes sorozatban – melynek utolsó helyszíne a Solti-terem – hat kiváló énekes közreműködésével hangzik el a 71 dal.

Rendező:

MTVA, Zeneakadémia Koncertközpont

Jegyár:

1 500 Ft